Szeretettel tesszük közzé Tamás atya Krisztus Király vasárnapján elhangzott prédikációját írásos formában.
Krisztusban szeretett Testvéreim!

Néhány napja nyitva hagytam a szívemet Isten Igéje előtt, és az Úristen egyre csak szólongat az óta is! Szent Pál apostol Szentlélektől ihletett szavai szíven találtak, és mélyen elgondolkodtatnak!

“Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, és helyet adott szeretett Fia országában.” (vö. Kol 1,12)

Krisztus világossága, „a szentek öröksége” beragyogja életünket, és bevilágít annak rejtekeibe, hogy fény derüljön minden bújtatott igazságra, az addig sötétben meghúzódó, lappangó gonoszságra, minden másnak láttatott hazugságra. E világosság felfedi hiányosságainkat és fogyatékainkat is, de rámutat létezésünk örömeire, igazi értékeinkre, letisztult szépségű pillanatainkra, mindarra, ami miatt szűnni nem akaró hála van a szívünkben Isten gondoskodó szeretetét látva. Ennek eredménye, hogy felfogjuk Krisztus Király országának félreismert, vagy sokszor elfeledett igazságait.

Krisztus Király országában a keresztények között nem ellentét van, hanem testvériség. S bár a testvérek nem egyformák, a különbözőségük nem akadálya annak, hogy szeretetben éljék meg összetartozásukat.
Krisztus Király országában az ember értékét nem az adja, hogy mi lapul a zsebeiben, hanem, hogy mi lakik a szívében.
Krisztus Király országában az elöljárók jó példával is elől járnak. Nem megalkuvók és nem tisztességtelenek. Tekintélyük a jellemükből fakad, nem a hatalmukból.
Krisztus Király országában a bűnből nem lesz erény, a gazságot az igazságtól nem csak egy “i” betű választja el!
Krisztus Király országában a család érték, a gyermek pedig áldás! És ezért az édesanyák nem terhesek, hanem áldottak. Nem gyilkolják meg magzataikat, sem a 28. héten, sem annak előtte.
Krisztus Király országában a megfogant magzatnak is joga van az élethez, ő már személy, és nem valamiféle produktum.
Krisztus Király országában az apák nem hagyják el gyermekeiket, és nem fukarkodnak az öleléssel sem! Felelősséget vállalnak a rájuk bízott életekért.
Krisztus Király országában az adott szónak súlya van, az ígéret kötelez és a hűség nem hiánycikk. Krisztus Király országában a házasságok „holtomiglan-holtodiglan”, és nem „untomiglan-untodiglan” köttetnek.
Krisztus Király országában az idős, és tisztességben megöregedett emberek boldogok, mert gyermekeik és unokáik hálatelt örömmel veszik körül őket, a régi napok fáradtságáért és áldozataikért, amit a jövőbe fektettek.
Krisztus Király országában a gépek nem nőnek az ember fölé, az okos eszközök okos kezekben vannak, s ezért félre is tudják őket tenni! Krisztus Király országában szívesebben beszélgetnek, mint chat-elnek, inkább ölelnek és nem like-olnak, hangosan gondolkodnak és nem ész nélkül posztolnak.
Krisztus Király országában az emberek nem tökéletesek, de a tökéletességre törekvők! Lelkesedésüket nem töri meg esendőségük biztos tudata, és akarnak jobbak, értékesebbek, szerethetőbbek lenni tegnapi, önző önmaguknál.
Krisztus Király országában a káromkodásnak nincs Istene, nem úgy az imádságnak! Tudnak megköszönni is, s nem csak kérni!
Krisztus Király országában tudják, hogy az Isten emberré lett, miként azt is, hogy az ember sosem lehet Isten, élet és halál ura, hogy ő döntse el mi a jó és mi a rossz!
Krisztus Király országában az emberek tudnak ünnepelni, s mert van vasárnapjuk, amit imádsággal és a családi élet ápolásával szentelnek meg, derűsebben várják a munkás hétköznapokat.
Krisztus Király országa a „már igen” és a „még nem” kettősségében áll fenn! Már elkezdődött, de még nem teljesedett ki! Már megváltottak vagyunk, a szentek polgártársai, a világosság örökösei, de még nem jutottunk el az üdvösségre. Krisztus Király országa nem múlt idő, és nem is pusztán a jövő. Nem a remélt mennyországot jelöli csupán, melyet az ismeretlenség homálya fed még számunkra. Ez az ország, örök aktualitásánál fogva már közöttünk és bennünk van! Ezért is lehet megszívlelendő az imént halott néhány gondolat Krisztus Király országáról.
Sajnos korunkban is, sokan a bal lator cinizmusával szemlélik Krisztust és az Ő művét! Kritikájuk elfogult, közel sem építő, nem egyszer túlzó, bevallottan bántó és legtöbbször alaptalan. Hangjuk messzebbre hallatszik, miközben a keresztények pironkodva a megszólalás lehetőségét fontolgatják! S ahogy azt nagyon találóan egy paptestvér egyszer megfogalmazta: „hallgat az evangélium, mert a hívek is hallgatnak!” Ám jól tudjuk, hogy „Krisztus szeretete sürget minket!” (ld. 2Kor 5,14) Sürgető fontosságú hangot adni a Krisztus ismeréséből származó örömünknek, hogy „Uram! Jó nekünk itt lennünk” (vö. Mt 17,4), a Te közelségedben, ahol „gyengeségünkben segítségünkre siet a Lélek”! (Róm 8,26) Hangot adni annak, hogy „Krisztus szeretett bennünket, és önmagát adta értünk jó illatú áldozati adományként Istennek.” (vö. Ef 5,2) Királyi trónusán, „a kereszten kiontott vérével békességet szerzett mindenkinek!” Békességet! Nagy felelősség és komoly feladat e béke követeinek lenni a mai háborgó világban, megőrizve béketűrésünket, békesség szerzőnek bizonyulni! De egy bizonyos: szótlanul nem megy! Bár mindannyian tudjuk, mit jelent a békesség kedvéért hallgatni! Sokan bölcs belátással ezt teszik, ez azonban sokszor szótlan beletörődés, s nem valódi béke! A töviskoronás is hallgatott vádlói előtt, de tettei túlharsogták azok hangoskodását.
Szükség van tehát a beszédes tettekre. A tettek nélküli szavak a hiteltelenség mocsarába taszítják az embert! Egy életre beleégett emlékezetünkbe Jakab apostol hitvallása: „Amint a test lélek nélkül halott, úgy a hit is halott tettek nélkül!” (Jak 2,26) De szükség van a szóval történő megvallásra is! Ezért, vajon azt tudjuk-e, mit jelent a békesség kedvéért megszólalni?
Minden szentmisében megemlékezünk Krisztus szavairól, amit feltámadása után mondott tanítványainak: „Békességet hagyok rátok! Az én békémet adom nektek!” (ld. Jn 14,27) Nem azért hagyta ránk, hogy megtartsuk magunknak, egy-egy vasárnapi szentmise erejéig, amikor békejobbot nyújtunk a másiknak! A „béke jelét” ki kell vinnünk a világba! Ugyan fájó tapasztalás, amikor valaki nem fogadja baráti közeledésünket, ellöki magától odanyújtott kezünket, de ő Krisztusét sem fogadja! Viszont Krisztus Király érte is vállalta a kereszthalált. Ő, csak is Ő képes erőt önteni belénk, megannyi csalódás után is, hogy felülemelkedjünk sértettségünkön, büszkeségünkön, és megmaradjunk akarata szerinti apostoloknak! Az aposztolosz görög szó, s a küldött jelentéssel bír. Küldött, avagy hírvivő.
Ferenc pápa az idei, első általános kihallgatáson e szavakkal fordult a jelenlévőkhöz:
„Isten azt kéri gyermekeitől, hogy Atyának nevezzék őt, hagyják magukat megújítani ereje által, és verjék vissza az ő jóságának fényét ennek a világnak a számára, amely annyira ki van éhezve a jóságra, és annyira várja a jó híreket”.
E felhívás mintha csak Izajás próféta szavait idézné:
„Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.” (Iz 52,7)
Hallasd hát a hangod Isten népe! Visszhangozzék Krisztus Király tanítása, országának örömhíre! Christus vincit! Christus regnat! Christus imperat! – most és mindörökké. Ámen!