Nagyhét szerdáján Tamás atya gondolatait olvashatjuk, melyet a Kécskei Újság legfrissebb számában is megtalálhatunk.

„Nem vagy egyedül!”
Sok minden kérdéses mostanában körülöttünk! S e kérdések különösen is nagy súllyal nehezednek ránk, sürgetve a jó felismeréseket, megoldásokat, a megfelelő és megnyugtató válaszokat. Nem túlzás azt állítani, hogy egyik napról a másikra változott meg az életünk, legalábbis, ami a mindennapi rutint illeti! A járvány generálta szükségállapot olyan miliőt teremtett számunkra, amit a legjobb szándék mellett is még szokni kell, feltéve, ha kellő komolysággal állunk a feladathoz. De van, amit nem lehet, – és őszintén szólva: nem is igazán akarunk – megszokni! Leginkább csak viseljük, odafigyelve magunkra, másokra. Éppen a napokban kaptam a következő gondolatokat egy ismerősömtől: „Sokszor gondolunk rád! A nyüzsgés, pörgés most távol. A közösség sem megoldható, de azért remélem nem vagy magányos!”
Magány. Sokak számára nem ismeretlen „vendég” a küzdelmes mindennapokban! Fájdalmas kényszerűség, áldatlan állapot, nehéz kereszt. Ebben az elszigeteltségben, mely az elővigyázatosság ölén fogant, hatványozottan is rá tud telepedni az életünkre. Ezt például nem lehet megszokni, miként az üres templomot sem, s mindezek okán írtam azt, hogy nem is akarom. Ám alig, hogy ezt kimondom, belém hasít egy másik felismerés: de hát nem vagyok egyedül, s ennek okán a templom sem üres! Papi életem velejárója a remete lét, különösen, amikor elcsendesedik a világ, és újra egymásra találnak az emberek, hazaérnek a munkából az édesapák, végeznek a vacsora utáni mosogatással az édesanyák és a gyerekek is szépen megírták a házi feladatot, mind egy kupacba gyűlnek össze, beszélgetnek, kacagnak, örülnek egymásnak. Vagy csak csendben nézik a TV-t, de, mégis EGYÜTT, mert még a szótlanság is jobb közösségben, mint egyedül. Ők ott, én itt, s mégis mindnyájan közösségben!
Mert, hogy én sem vagyok magam! Megható és megrendítő tapasztalata az életemnek, hogy Valaki mindig és egészen közel van hozzám! Ezért sem kell folyton „valakikhez menekülnöm”, még ha vitathatatlanul jól is esik egy baráti beszélgetés, pláne a terített asztal mellett. Amikor tizenöt évvel ezelőtt bevonultam a szegedi Szent Gellért Egyházmegyeközi Papnevelő Intézetbe, lelkiatyám a következő útravalóval bocsátott el: „Egy valamit ne feledj fiam! Hogy miért jöttél! Lehetnek akármilyenek az elöljárók, a kispaptársaid, a légkör, az iskola, te Krisztusért vagy ott! Ő pedig érted!” Mai napig visszhangzik a szívemben ez a mondat, és bizony nagyon sokszor ez tartott meg, amikor úgy éreztem, reménytelenül kilátástalanok a napjaim, nehezek a keresztek és túlontúl egyedül vagyok. Nem, sosem vagy egyedül! Az a Krisztus, aki megtartott a szeminárium világtól elzárt falai között, Ő tart meg most Tiszakécskén is, neki, az élő Isten Fiának köszönhetően nem vagyunk soha egyedül, s ő az, aki zárt kapuk mögött is élettel tölti meg a templomot. Szerető szíve ott dobog az oltárszekrényben. Nagyon kedves számomra egyik katolikus énekünk a Hozsannából, így szól:
Templom csöndes mélyén, oltár-rejteken,
Hófehéren Jézus titkon ott pihen.
Körülötte éj van, egyedül virraszt:
Mint az égi harmat, hull a szent malaszt.
Fénye általjárja a hideg falat,
Szürke utca mentén titkosan halad.
Pillantása áthat minden zárakon:
Fennvirrasztva jár az alvó falvakon.
Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt,
Szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt.
Tekintete balzsam, ha a szív sebes:
A magános éjben szíveket keres.
Látja, aki árva, aki elhagyott,
Börtönében látja a szegény rabot.
S ha a fáradt ember kínban elmerül:
Azt susogja néki: „Nem vagy egyedül!”
Krisztusban szeretett testvérek! Húsvét közeleg, a megváltott világ és a kereszténység legnagyobb, legreménytelibb ünnepe! Jézus él! Harmadnapon feltámadott halottaiból, hogy a világ végezetéig köztünk és velünk maradjon, hogy mellettünk legyen magányos óráinkban, hogy jelenlétével megszentelje az üres templomokat, hogy kereszthordozó mindennapjainkban erőt, vigaszt és bátorítást nyújtson, hogy a küzdéseinknek értelmet adjon! Ezért is, 2020 áprilisában e különös üzenettel fordulok minden jóakaratú tiszakécskei testvérhez: maradj otthon! A feltámadt Krisztus idén házhoz megy! Ahogy húsvétvasárnap estéjén, a zárt ajtók sem tarthatták vissza Jézust, hogy megjelenjen tanítványainak (vö. Jn 20,19), úgy ma sem zárhatjuk őt ki az életünkből! Maradj otthon, és nyugodtan zárd be az ajtót! Csak a szíved kapuja nyitva legyen!
Áldott Húsvétot Tiszakécske!