„Kedveseim, Isten örömét leli abban az ajándékban, amelyben részesített benneteket, amikor saját képmására és hasonlatosságára teremtett. Azt kívánja tőletek, hogy magatokat egyre teljesebben megvalósítva töltsétek be hivatásotokat. Valóban csak úgy válhattok egészen önmagatokká, ha – mint Szent Pál mondja – Isten akarata szerint növekedtek.
Legyetek biztosak benne: Isten nem köti gúzsba, nem teszi sivárrá ifjúságtokat, nem zavarja meg örömötöket. Éppen ellenkezőleg! Hatalma távolból sem olyan erő, amely korlátoz, hanem olyan dinamizmus, amely a teljes kifejlődéshez vezet, a testi, a szellemi és az érzelmi élet kibontakoztatásához, a hit növekedéséhez; az egyre tevékenyebb és tágasabb szeretethez önmagatok, felebarátotok, az égi és földi valóságok iránt.
Ha nyitottan fogadjátok Isten kezdeményezéseit, akkor megtapasztaljátok magatokban „a nagy Élőnek, az örökké ifjú Krisztusnak” erejét.
(Szent II. János Pál pápa beszéde a magyar ifjúsághoz; 1991. augusztus 19.)
