Advent 3. vasárnapjának fókuszában az ÖRÖM áll, ezért “Gaudete”, azaz “Örvendező” vasárnapnak nevezi az Egyház. Erről tanúskodik a koszorú soron következő, rózsaszín gyertyája is, amely már jelzi Karácsony (liturgikus színe a fehér) közeledtét, noha azt is hangsúlyozza, hogy még az adventi (lila) várakozásban élünk!
Örömünket csak hatványozta, hogy a délelőtti szentmisét Főtisztelendő Podmaniczki Imre páhi-i plébános atya mutatta be, pappá szentelésének 50. évében!
A jelenlegi, nehéz körülmények között különösen fontos, hogy felfedezzük az Úrban való örvendezés életmentő lehetőségét és jelentőségét! Ahogy azt Imre atya megfogalmazta:

„Az öröm nem magántulajdon!” Megosztásra vár, és ez keresztény küldetésünk lényege is, hiszen nemcsak hallgatói vagyunk az Evangéliumnak („Örömhír”), hanem hirdetői is!

A szentmise aranymisés áldással ért véget. Isten éltesse Imre atyát sokáig, sokak örömére és épülésére!