1. Az adventi idő elmúltával a hétköznapi szentmisék újból 17 órakor kezdődnek. Kedden, a szentmise után énekes rózsafüzért imádkozunk, szerdán és pénteken pedig, 16 óra 40 perckor rövid szentségimádást végzünk templomunkban! 
  2. Január 6-án (szerda) Vízkereszt Főünnepén (Parancsolt ünnep!) 18:00 – kor lesz a szentmise, amelyben elvégezzük a vízszentelés szertartását!  Igyekezzünk eljutni Isten házába, a lehetőséget keresve, s ne a kifogásokat!
  3. Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan örömmel teszek eleget házszentelésre való meghívásnak! A szenteltvízzel való meghintéssel és jámbor imádsággal kérjük Isten segítségét és pártfogását az idei esztendőben is otthonainkra!
  4. Szeretettel ajánlom jegyespárok figyelmébe, akik az idei évben, templomunkban szeretnének házasságot kötni, szíveskedjenek jelentkezni a Plébánián!  
  5. Isten éltesse mindazokat, kik e héten ünneplik születésnapjukat, névnapjukat, esetleg házassági évfordulójukat! Névnaposaink: Genovéva, Benjámin – Titusz, Leona – Simon, Edvárd – Gáspár, Boldizsár – Attila, Ramóna, Ramón – Gyöngyvér, Keve – Marcell – Melánia