Részlet Ferenc pápa egyik nagyböjti homiliájából:
“A fejünkre szórt hamu elgondolkodtat minket: mi van a fejünkben? Gondolataink gyakran mulandó dolgokat követnek. Ez a kis hamu finoman azt üzeni, hogy a fejünkben kavargó dolgok közül, melyek után nap, mint nap futunk, semmi nem marad. Bármennyire is igyekezzünk, az életből nem vihetünk magunkkal semmilyen kincset.
A földi valóságok szertefoszlanak, mint a por a szélben. A javak átmenetiek, a hatalom elmúlik, a sikernek leáldozik. A ma uralkodó látszat kultúrája, mely a múló dolgokért való életre sarkall, nagy kelepce. Olyan, mint a fellobbanó láng: egyszer véget ér és csak hamu marad utána.
Nagyböjt idején meg kell szabadulnunk az illúziótól, hogy a port követve éljünk. Újra föl kell fedeznünk, hogy az örökké égő tűzért vagyunk, nem pedig a kihűlő hamuért. Istenért és nem a világért; az ég örökkévalóságáért és nem a földi ámításért. A gyermekek szabadságáért és nem a dolgok rabságáért.
Kérdezzük meg ma magunktól: én melyik oldalon állok? A tűzért, vagy a hamuért élek?”