„A múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk, rajta állunk.”
Mikó Imre, erdélyi író gondolataival mélyen azonosulni tudok, elsősorban úgy, mint egy szép múltú közösség elöljárója. 2020-ban ünnepeltük a Szentháromság tiszteletére felszentelt templomunk 200. jubileumát, ám az alkalomhoz illő és méltó megemlékezés a világméretű kihívás és az ebből fakadó nehézségek okán elmaradt. A közös imádságban egyesülve tudtuk csak szívünkben hálaadással hordozni e fényes évfordulót, erőst remélve, hogy az idei esztendő többek között arra is alkalmasnak bizonyul, hogy egy ünnepi programsorozat keretében, és ennek csúcspontjaként, érseki szentmisével, s így Isten áldásával megerősítve szemlélhetjük őseink örökségét, a mesélő múltat, s ennek tükrében a titokzatos jövőt.
 
Itt állunk tehát e különös horizonton, melyet jelennek nevezünk, s mely minden szívdobbanással a múltat gazdagítja, amelyért nem tudunk elég hálásak lenni a teremtő és gondoskodó Istennek. Hálánkat nem kisebbíti a tény, hogy bizony egyházközségünk életében is voltak nehéz idők, embert-, és hitet megpróbáló időszakok, nehézségek, melyek sokszor komoly akadályként tornyosultak Újkécske hívő népe elé. Ám ők is, mint példájuktól ihletődve mi, „jelen béliek”, a szeretett templom falai között kerestek vigaszt és menedéket, lelkes örömmel és igyekezettel építve és szépítve Isten hajlékát, közös otthonunkat, a találkozások házát!
 
2021. június 27-én, vasárnap, a Pirospántlikás Együttes tagjainak szép énekével nyílt meg az a templomtörténeti kiállítás, melyre már hosszú hónapok óta – mégis sokszor versenyt futva a rohanó idővel – készültünk. Köszönet illeti a közösség támogató segítségét, hogy a rendelkezésre bocsátott, személyes és kedves emlékeket őrző képekkel hozzájárultak e kiállítás létrejöttéhez. Megfakult felvételek, fekete – fehér kópiák, színes fotók és egy-két, a jelen korunkra sajátosan jellemző szelfi őrzi a pillanat varázsát, több éves, avagy évtizedes, esetenként közel egy évszázados távlatot átfogva. A múlt alattunk van, s mi rajta állunk, de nem azért, hogy lábbal tiporjuk, hanem, hogy egy biztos pontból tisztábban és messzebbre lássunk.
 
Köszönjük a jó Istennek az itt szolgáló lelkipásztorokat, gyóntató atyákat, a letűnt idők gyermekeit, az életszentség útját járó édesanyákat és édesapákat, gyermekeik vallásos neveltetését lelkiismeretesen szívükön viselő szülőket, nagyszülőket, az előttünk járókat, a jó példát mutatókat és az értünk is imádkozókat. Köszönjük a minket segítőket és a gondunkat viselőket, szomorúságunk elűzőit, hálás mosolyunk okozóit, a gőgünket szeretettel megtörőket, a méltatlanul elfeledetteket, és a jó szívvel megemlegetetteket. Mindent és mindenkit, amivel és akik által most mi is többek, gazdagabbak lehetünk!
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
 
Bobek Tamás atya
(fotó: Verebélyi Veronika)