Adventi várakozásunk negyedik gyertyájának fénye is felgyúlt a vasárnap délelőtti szentmisében, jelezve az ünnep közelségét. Derék ministránsunk, Kőműves Jocek hozta az öröm lángját az utolsó lila gyertyáig.
Az esti szentmise keretében pedig lelkigyakorlatot kezdtünk, s folytattuk másnap, Főtisztelendő Hozdik Zsolt, kiskunhalasi plébános atya jóvoltából, aki ezüstmisés áldásban is részesítette a hívő közösség tagjait.
Tamás atya egy elengedhetetlen kiegészítőelemmel szemléltette az adventi készület jelentőségét és a Karácsonyhoz való kötődést.
Részlet a prédikációból:
„Íme, a fenyőfatalp. Ezen áll, vagy bukik a Karácsony(fa)!
Rendes esetben megtartja, ám olykor vele együtt borul minden.
Ilyen az Advent is Testvéreim!
A készület azt a nemes célt szolgálja, hogy tartást adjon.
KI-tartást a jó szándékkal igyekvőnek, MEG-tartást a nehézségek és viszontagságok közepette, és bizony olykor FEL is tart, hogy megállásra ösztönözze rohanó világunk zaklatott emberét.
De e nélkül az ünnep nem áll biztos alapokon, elveszíti eredeti mondanivalóját és a munkaszüneti napok kényelmes semmittevésének szintjére süllyed. Várakozás nélkül nincs igazi megérkezés!
Az advent (a “megtett út”) legalább annyira hozzátartozik Karácsony ünnepéhez, mint a talp a fenyőfához. Az se aggasszon, ha nem tökéletes. A lényeg, hogy tartson!”