A Krisztus születésétől számított időben egy újabb, páratlan együttállása ez az esztendőt, hónapot és napot jelző számoknak. HASONLÓ még lehet, UGYANEZ azonban már nem ennek a világnak történetében.
 
Sokaknak ez is csak egy fárasztó / unalmas / küzdelmes / szürke hétköznap. Említésre, figyelemre, szóra sem méltó! “Csak éljük túl valahogy!” Számomra egy kicsit (vagy “kicsit nagyon”) különlegesebb, mint megannyi eddigi kedd. Amondó vagyok: inkább éljük MEG valahogy!
 
Ahogy a kettesek közre fogják a két nullát, megismételhetetlen kompozíciót formálva… Megihletődve szemlélem.
 
E nap reggelén fotóztam 200 éves templomunkat a reggeli virradatban. A keletről érkező sugarak előbb megtöltik az imádságos teret, majd kissé elidőzve a megszentelt falak között, a túloldalt elérve, minden reggel ugyanazt “festik” az üvegablakokra a templomkerti miliőben. Ahogy a Nap feltűnik a horizonton, a templom üvegablakai kívülről is szépen látszanak, a rajtuk ábrázolt magyar szentek finoman kirajzolódva tekintenek az ébredő és mozgolódó Tisza parti városkára.
 
A szentek azok, akiken “átragyog” a fény. Az Istenszeretet és életszentség sugarai. Más ez a fény, mint a világ hamis és mesterkélt csillogása. Miként más a reggeli nap ragyogása a templomi világításhoz képest!
Talán (meg)értesz kedves Testvérem.
 
Ha mégsem, akkor ez is csak egy újabb, időt-rabló poszt lesz az idővonaladon. Görgess csak tovább. Én azért még maradok…
 
Tamás atya