Tiszaparti zarándokok Kiskőrösön

Március 19. napján, egy hideg, de sokat ígérő szombat reggelen, a Plébánia udvarán gyülekezett a zarándokok apraja és nagyja, mintegy 40 fő, hogy Bács-Kiskun pusztaságának útjain, Isten segítségével eljusson Kiskőrösre.

 

E jeles nap, az egyházi naptárban Szent József ünnepe, mely egyben a kiskőrösi egyházközség búcsúja is. Főtisztelendő Seffer Attila plébános atya kedves meghívásának eleget téve kerekedtünk fel, hogy részesei lehessünk a testvéri együttlétnek.

 

De, ha már lúd, legyen kövér! – szokás mondani. Az a Szentlélektől ihletett gondolatom támadt, hogy ezt a napot szenteljük arra, hogy az útunkba eső templomokat meglátogatjuk. Így alakult ki az egyházközségi zarándoklat programja, melynek első állomása a féltávnál fekvő Jakabszállás volt. Istennek hála a ragyogó napsütés is hozzájárult e nap szépségéhez. Kedves barátom és paptestvérem, egykor volt szeminarista társam, Szécsényi Attila atya fogadott bennünket, vendégszerető hívei körében. Még a templom harangjai is megszólaltak a tiszakécskei csoport tiszteletére, ami igazán jól eső, kedves gesztus volt mindannyiunk számára.

 

A Jézus Szentséges Szíve tiszteletére felszentelt templomban a plébánosi köszöntő után litániát imádkoztunk, majd a jakabi’ hívek lelkes igyekezetének jóvoltából gazdagon megrakott asztalok vártak bennünket a templomkertben.

A jó hangulatú együttlétet követően, folytattuk utunkat Soltvadkertre, ahol a Szentlélek római katolikus templomot tekintettük meg. Soltvadkert igazi „paptermő” város, az elmúlt nyolcvan évben hat papot adott az Anyaszentegyháznak, ebből öten a mai napig a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében szolgálnak. Egyikük az a Menyhárt Sándor, akinek neve nem csenghet ismeretlenül a Tisza jobb partján élők fülében, hiszen Gémes atya közvetlen utódaként, 2003 és 2008 között itt szolgált közösségünkben.

 

Közös imádság után Kecelre indultunk, mely település a Duna-Tisza köze nyugati felén, három történeti – néprajzi táj: a Kiskunság, a Bácska és a Kalocsai Sárköz találkozásánál fekszik. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy Tiszakécskére való megérkezésem előtt, lelkipásztori életem egyik legszebb időszakát, négy esztendőt töltöttem el itt, mint káplán és isklolalelkész. A Szentháromság templomban, a déli harangszóra imádkoztuk el az Úrangyalát, majd az ebéd elfogyasztása után, a város másik, úgynevezett „újfalusi” templomát kerestük fel, amely 1978 és 81 között épült, és a Szentcsalád tiszteletére lett felszentelve. Az egyedi kialakítású liturgikus tér díszítése boldogemlékű Gubik Mihály atya nevéhez fűződik, aki az oltárkép és egyéb kiegészítők, így a stációképek elkészítésére Vida Zoltán fafaragó mestert kérte fel. Egyedülálló alkotás a Jézus szenvedését megjelenítő keresztút, mely, amellett, hogy bátor kiállás és hitvallás volt abban az időben, egyfajta rendszerkritika is!

 

Az egyes állomásokon ugyanis szembejön velünk Mindszenty József bíboros, rabruhában, mint Cirenei Simon. Veronika pedig Kalkuttai Szent Teréz képében jelenik meg, míg a 14. állomásnál Márton Áront, Gyulafehérvár sokat szenvedett érsekét, és Bellon Gellért püspököt láthatjuk.

 

Imádságos lélekkel szálltunk buszra, hogy immár Kiskőrös felé vegyük az irányt, ahol már vártak bennünket a Szlovák Tájházban, hogy egy kulturális sétát tehessünk a város múltjában. Kiskőrös a török dúlás nyomán hosszú időre elnéptelenedett. A felszabadító háborúk után a Wattay-család birtokaként került sor az 1718-as újratelepítésre, mikor is felvidéki szlovák telepesek érkeztek, akik munkájukkal, szorgalmukkal, kitartásukkal új életet hoztak a lakosait vesztett pusztába. Az ezt követő évszázadok fejlődéstörténete során Kiskőrös előbb mezőváros, majd nagyközség, járási székhely, végül 1973 óta városi ranggal rendelkező településként fontos szerepet tölt be a Dél-Alföldön. Petőfi Sándor szülővárosa 1890 óta ápolja legnagyobb fiának kultuszát, szülőháza pedig igazi zarándokhelyként funkcionál napjainkban is.

 

Ennek örömére az evangélikus templomba látogattunk, ahol Kecskeméti Pál lelkész jóvoltából megtekinthettük azt az eredeti, keresztelési anyakönyvet, ahol az 1823. év első bejegyzésének tanulsága szerint a nagy költőt, röviddel születése után, január 1-jén, ehelyütt keresztelték meg. E tartalmas nap megkoronázásaként vettünk részt a búcsúi szentmisén, amelyet Főtisztelendő Várszegi Asztrik, nyugalmazott püspök, emeritus pannonhalmi főapát mutatott be a környék papságának és a hívő közösség, közöttük a tiszakécskei zarándokok jelenlétében. A kiskőrösi római katolikus templom egyik érdekessége, hogy 1943-ban, bizonyos Malczyk Károly menekült, lengyel festő készítette a ma is meglévő szekkókat (értsd: elterjedt falfestési technika), melyekhez az akkor élő felnőtt híveket kérte fel modellnek, a gyermekekről pedig az angyalok arcképeit mintázta.

 

A búcsúi szentmise körmenettel zárult, melynek keretében megáldották a Budapesten, tavaly megrendezett 52. Eucharisztikus Világkongresszus emlékére készült üvegablakot. A lelki táplálék után, a kiskőrösi egyházközség szívjóságának köszönhetően finom falatok és egy külön fenttartott terem várt bennünket a Plébániaépületben. Büszkeséggel tölt el, hogy az otthoniak ilyen nagy szeretettel fogadták az itthoniakat, hiszen sokan tudják, hogy kiskőrösiként én oda járok haza, bár Istennek hála, Tiszakécskét is otthonomként szeretem.