Christian Eriksen, 109-szeres dán válogatott labdarúgó, az angol Brentford csapatának játékosa, a részben budapesti rendezésű tavaly nyári Európa-bajnokságon, a június 12-én Finnország ellen játszott koppenhágai csoportmérkőzés első félidejének végén összeesett a pályán. Az ok: szívmegállás. Ám csapattársai gyors segítségének és az orvosi stáb szakszerű beavatkozásnak köszönhetően meg tudták menteni az életét, és stabilizált állapotban hagyta el az arénát. Hat napot töltött kórházban, ahol szívritmus-szabályozót ültettek be neki. A megrendítő képsorokat látva sokan egy pályafutás befejezéseként könyvelték el a történteket, hisz „örülhet, hogy él!”.
Talán kevesen voltak csak, akik hittek benne, hogy kedvencükkel még találkozhatnak klubcsapata keretében, vagy egyáltalán, egy futballpálya közelében, arról nem is beszélve, hogy esetleg a nemzeti válogatottba is meghívást kapna. Pedig így történt. A napokban, egy Hollandia ellen játszott barátságos mérkőzés szünetében állt be a 30 éves középpályás, pályafutása 110. válogatott meccsén. S ennek örömére két perc sem kellett hozzá, hogy a hálóba találjon! Ami miatt azonban most szóba hoztam mindezt: amikor Eriksen mezszámát felmutatták, ezáltal jelezve becserélését, a dán szurkolók ovációja mellett a holland tábor is fennállva tapsolt. Élükön a válogatott szövetségi kapitányával, Louis van Gaal-al. Az ellenfél játékosát, akinek jóvoltából ráadásul percek múltával gólt kaptak, megtapsolták. Pedig nem egy csapatban játszanak, nem ugyanazon térfélen állnak fel, s mindent megtesznek, hogy a másikat felülmúlják. Olykor egy-két buta szabálytalanságot is megkockáztatva, sok borsot törnek egymás orra alá, és a másik csalódottsága közepette ünneplik magukat. Nem egyszer keverednek szóváltásba, esetleg kakaskodásba, és próbálnak revánsot venni az őket ért sérelem miatt. Talán a mérkőzés utáni mezcserét sem kíséri mindig baráti kézfogás, vállveregetés, de ezúttal, tiszteletük jeleként állva tapsolnak egy nagy mélységeket megjárt harcos visszatérésének hírére.
Kedves tiszakécskei polgártársak!
Tanulhatnánk az esetből! Magyarország április 3-án, vasárnap szavaz és választ. A kampány hajrájában és a tét ismeretében egymást érik a politikai csatározások, korteskedések, hirdetések, a meggyőzés szinte minden formáját felvonultatva. Van, aki magát tömjénezi, van, aki kitartóan az ellenfelet szidja, van, ki ígér mindent IS, és van, akinek programjáról még most sem sokat tudhatunk. Vannak, akik kiváló csatárnak hazudják magukat, miközben a kispadra sem férnének fel, és akadnak, akik a csapatjáték erejében bízva csak néhány passzt vállalnak el, hol dicséretre méltó, hol lapot érdemlő technikával. Vannak, akik ellenfelet, és kihívást látnak maguk előtt, és sajnos van, aki ellenséget. Akad, aki tudja melyik kapura játszik, és azt is, mi a koncepció, amíg másoknak ez teljesen mindegy. Van, aki komolyan veszi a dolgot, van, aki viccet csinál az egészből, de találunk olyat is, akit mindez nem érdekel. Ő csak kritizálni szeret a félidőben és a mérkőzés lefújása után, illetve két meccs között, hol ezt, hol azt hibáztatva.
Viszont mind ezek után sokszor ugyanazon az utcán jön velünk szembe, ahol mi is haladunk, ugyanabban a közértben vásárol, és egyazon gyógyszertárba térünk be mindketten, ugyanazon postán áll sorba, ahol én is, de nem kizárt, hogy ugyanaz a szerelő vizsgálja át az autóját, aki az enyémet is szokta. Talán ellenfél, és ezért sokszor kihívást jelent számomra, de nem ellenség! Attól talán még nagyon messze vagyunk, hogy megtapsoljuk egymást, de ezt is könnyebb, ha van miért! Szomorúan tapasztalom sokszor azt az érzelmektől túlfűtött, észérveket nagyon gyakran nélkülöző, s olykor személyeskedésig is elfajuló, merő rosszindulatból fakadó, cinikus hangvételű, kritikán aluli és emberhez méltatlan kommunikációt, ahogy egyesek megszólítanak másokat, vagy közelítenek egy-egy történéshez. Ha csak fele annyira lennének tájékozottak, és negyedannyira alázatosak, mint amilyen beképzeltek, már rég nem itt tartanánk! Különösen lehangoló, amikor ezt egy képviselőjelölt teszi!
Most, hogy ismét megadatott, hogy értékes szavazatommal beleszólhatok az ország sorsának alakulásába, s ez által egyfajta véleményt is nyilváníthatok az eleddig történtekkel, látottakkal kapcsolatban, nemcsak a törvény garantálta lehetőségként fogom fel, hanem lelkiismereti kötelességemnek is érzem, hogy ezt megtegyem. Nem a közösségi oldalakon és a különféle online felületeken kell okosságokat írogatni kéretlen hozzászólások formájában, a kommentszekció szellemi nívóját mélyítve, hanem élni a szavazati jogommal, és hozzájárulni egy szebb holnap épüléséhez. Szabadon és jó lelkiismerettel, mindennemű rossz érzést és bizonytalanságot nélkülözve, igényes és hiteles tájékoztatás tükrében.
Vessünk hát keresztet abba a rubrikába, hívő keresztényként pedig magunkra is, bátran! Az Úr adjon bölcsességet mindnyájunknak, hogy meghozott döntésünket ne kelljen megbánnunk, sem szégyellenünk! Ha pedig úgy érzed, nincs igazán jó választási lehetőség, akkor válaszd a kisebbik rosszat! Az élet ilyen: mindig kell választanunk!
Tamás atya gondolatai a Kécskei Újság március 30-i számában jelentek meg.
Pályázat
Támogatóink
Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hatóság
Tiszakécske Város polgárai
Nemzeti Együttműködési alap
Bethel Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Tiszakécske/ Római Katolikus Plébánia támogatója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Fejedelmi Pékség Kft.
Tisza-parti Termálfürdő