„Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
 
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.”
 
Tisztelt Emlékezők!
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
 
Elevenen őrzöm emlékezetemben azt a pillanatot, amikor Márai Sándor: Mennyből az angyal című versének soraival először találkoztam. Egy szavalóverseny apropóján talált rám e szívbe markoló vallomás, s akkor, a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium tanulójaként el is hoztam vele a legjobbnak járó elismerést. Mégsem ezért szeretem igazán. Azóta több helyütt és alkalommal kölcsönöztem már hangomat Márainak, a legnagyobb megtiszteltetést azonban az jelentette, amikor a Corvin-köz legendás parancsnoka, a hazafias ellenállás emblematikus alakja, Pongrácz Gergely jelenlétében tehettem meg ezt. Jutalmam életre szóló élmény marad: Gergő bácsi könny-fátyolos tekintete és kemény kézszorítása. A mai napon, – átérezve 1956. október 27-e jelentőségét és történelmi tanulságát – e vers soraival töröm meg az emlékezés csendjét!
 
Életem egyik legnehezebb beszéde lett e mai. Amikor az ember 1956-ot szemléli, óhatatlanul és megfékezhetetlenül felszínre tör az igazságérzete. Az igazság érzete pedig olykor kegyetlenné teszi az embert: bántóan őszintévé formálhat, büszke gőgöt szül, és aggasztó kirohanásokkal operál. Sőt, sokkal inkább boncol! Látjuk napjainkban is, a világ számos pontján, de szűkebb pátriánkban is, hogy mindazok közül, akiket pusztán az igazságérzetük vezérel, melyhez nem egyszer tehetetlen düh és kétségbeesés párosul, meddig képesek elmenni. Egy értelmetlen háború borzalmai vonják magukra egy gyilkos járványban majdnem elvérző világ figyelmét, fél éve tartó esztelen öldöklés formájában. De idehaza is van megrökönyödni való bőven. Látjuk és halljuk miként ölt az ízléstelenség alakot, miként tölti meg az utcákat és a tereket, hogyan használ fel többek mellett lázongó fiatalokat, hogyan erőszakolja meg és mocskolja be az édes anyanyelvet, milyen minősíthetetlen jelszavakat skandál, és e szégyenért mekkora tapsot kap az elégedettek soraiból. Látjuk, miként ködösítenek és beszélnek mellé az illetékesek, hogyan igyekeznek elhazudni saját, nyilvánvaló felelősségüket és próbálnak elbizonytalanítani, ellehetetleníteni vagy megalázni másokat. S ilyenkor szinte törvényszerűen megtörténik, hogy az igazság töretlen keresése közepette elvész az „i” betű, s marad a gazság.
 
S maradnak az IGAZ emberek HELYETT a gazemberek. Ők válnak megmondókká, tömegek manipulátoraivá. A gazember pedig nem tud mást, csak ami lételeme: hergelni, rágalmazni, mások becsületében kárt tenni, cinikusan kioktatni, vagyis pusztítani. S mindeközben következetesen tömjénezni önmagát. A gazember mindenhez hozzá szól, miközben alig ért bármit is, és soha nem mond semmit. Mert üres kútból nincs is mit meríteni! Csak az igaz ember képes arra, hogy fáradhatatlanul keresse és képviselje az igazságot, és ne érje be fél-igazságokkal! Ahogy azt a 37. zsoltárban imádkozzuk:
 
Bölcsen beszél az igaz ember szája, és a nyelve igazat mond. Isten törvénye van a szívében, nem ingadoznak léptei. (Ps 37,30-31.)
 
Természetesen mindenki hiszi, hogy ő az IGAZ, és nála az IGAZSÁG. Ám tettei tanúskodnak: mellette vagy ellene. Jézus boldognak mondja mindazokat, akik üldözést szenvednek az igazságért! Övék a mennyek országa! (vö. Mt 5,10) De mi az igazság? Aligha attól függ, hogy kinek van igaza! Egy azonban bizonyos: az üldöző nem lehet igaz ember! Aki karhatalmi jóváhagyással a békésen tüntető tömegbe lövet, az csak gazember lehet. A gazemberek gaztettei pedig, ha el is kerülik az igazságszolgáltatás figyelmét, feledésbe nem merülhetnek! De megkülönböztetett figyelmet sem érdemelnek! Az, az IGAZNAK jár! Ma, a véres események 66. évfordulóján, én is az igazakról szeretnék szólni.
 
Az elmúlt napokban, megannyi behatástól ihletődve azon gondolkodtam, ezt hogy is tehetném meg?! Mit is mondhatnék…? E tépelődés közepette sietett segítségemre a gondviselés, elsőosztályos, kis hittanosom, Zétény személyében! Szavai a szívemig hatoltak, s nemcsak azért, mert a meglepetés erejével hatottak rám. A kisgyermekek megannyi kérdésük mellett, olykor nagy igazságok kimondói. A hittanóra keretében, melyben a közelgő Halottak napjáról tanultunk e fiúcska kitartó jelentkezés után, angyali hangon a következőket mondta:
 
„Nekünk volt egy papunk. Nem most, már régen. És ő azt csinálta, hogy amikor lőttek kinyitotta a templomot, hogy ez emberek oda menekülhessenek, és a fehér ruhákat széttépte, és azzal kötözték be a lelőtt embereket.”
 
Csak álltam ott és csodálkoztam. Büszkék lehetnek a szüleid rád kicsi ember! Könnyek szöktek szemembe, és felismertem az ismerősen csengő történet főhősét. Valóban. Nekünk volt egy papunk! Egy IGAZ ember, az „öreg atya” – ahogy ma sokan emlegetik. Gémes Mihály plébános a tragikus események idején még csak 45 esztendős volt. Tiszakécskei szolgálata hatodik évében, késlekedés nélkül sietett többedmagával a sebesültek segítségére. S most én, tiszakécskei szolgálatom hatodik évében, 66 esztendő távlatából szemlélem az Ő alakját, megrendülten és mélyen meghajolva emberi nagysága előtt, és hallgatom egy kisgyermek IGAZ szavait: „nekünk volt egy papunk…”
 
Aki talán soha olyan szélesre nem tárta ki az Isten háza ajtaját, mint azon a végzetes, szombati napon, hogy biztonságos menedéket nyújtson minden betérőnek!
Nekünk volt egy papunk, aki a szent liturgia ékes szöveteit sürgető szeretettel szaggatta szét, hogy legyen mivel bekötözni a vérző tagokat.
Nekünk volt egy papunk, aki béketeremtőként lépett a béketemetők közé, és mindenkit mérsékletre intett.
Nekünk volt egy papunk, aki a halál torkából rángatta el a népharag ítélete alá vont párttitkárt, hogy több vér már ne folyjék!
Nekünk volt egy papunk, aki 1956. október 28-án, vasárnap ezt írta a hirdetőkönyvbe:
 
„Nagyon kérem a jó híveket, hogy józan gondolkodásukat és testi-lelki nyugalmukat a saját érdekükben is őrizzék meg! Tartózkodjanak minden meggondolatlanságtól, úgy az emberekkel, mint a vagyontárgyakkal szemben.” (Hirdetőkönyv I. kötet; 1948.-1961.)
 
Tudta ő mit követel az igazság, de azt is, hogy az ítélet egyedül Istené! S ez alól senki ki nem bújhat! A forradalom vértanú hősei, köztük a tiszakécskei 17 IGAZ fénylő csillagként ragyog Szűz Mária magyar egén. A gyűlölt önkényuralmi jelkép viszont az azt szolgáló összes gazemberrel a szégyen és az aljasság szinonimájává vált.
 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképe a lyukas zászló, arra inti 2022 magyarjait is: legyen hiányérzet bennetek! Mert, ahogy ebből a nemzeti lobogóból, úgy soraitokból is hiányzik valami! Hogy mi? Hit, megtartó remény, békesség, áldás, szeretet. De talán leginkább a hősök! S talán nem azok elsősorban, akik meghalnának a hazánkért, hanem akik élni is hajlandóak érte! Mint amilyen a mi papunk volt itt a Tisza jobb partján! Az öreg atya, szerénységéhez híven, szűkszavúan csak így nyilatkozott:
 
„A Jóisten rendelte így, hogy segíteni tudtam. Nem volt nekem szándékomban, hogy én hős legyek.”
 
Mégis azzá lett. Az én szememben mindenképp. Bár, én csak holtában ismerhettem meg őt, mégis, a feltámadás hitében és a találkozás boldog reményében úgy szólok hozzá, mint most Tihozzátok:
 
Mihály atya! Imádkozz ma velünk a meghurcoltakért és megnyomorítottakért, az elárultakért és a vigasztalhatatlanokért, a szabadságharc vértanú hőseiért, úgy, ahogy Jézus Krisztus, ami Urunk tanított bennünket imádkozni!
 
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.) Ámen.
Tamás atya beszéde az 1956. október 27-i, tiszakécskei sortűz
66. évfordulóján tartott városi megemlékezésen hangzott el.
(fotó: Horváth Károly)

Népszámlálás

Pályázat

Miserend

Hétköznap
Kedd:
17:00

Szerda:
17:00

Péntek:
17:00

(kedden szentmise után énekes rózsafüzért imádkozunk; szerdán és pénteken a szentmisében litániát végzünk)

Hétvégén
Szombat:

szentmise 2022. október 1-től: 18:00

Vasárnap:
10:00 és 18:00



* a hétköznapi szentmisék esetenként módosulhatnak, ezért kérjük nyomon követni az aktuális (heti) hirdetést!

Jogi Információk

Támogatóink

Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hatóság

Tiszakécske Város polgárai

Tiszakécske/ Római Katolikus Plébánia támogatója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Fejedelmi Pékség Kft.

Tisza-parti Termálfürdő