Az adventi várakozás utolsó hajnali szentmiséjét követő órákban serény kalapálás csengése gazdagította az ébredező Tisza-parti város nyüzsgését, jelezvén, hogy elkezdődött a fenyőfák állítása a Plébánia udvarán. Férfiak, családapák szorgos munkájának eredményeként 10 órára már minden tűlevelű Isten házában találta magát, hogy finom gyantaillattal töltsék meg az „Isten-szagú” teret.
Kisvártatva lelkes asszonysereg vette át a stafétát, hogy a gondosan előkészített ünnepi terítőket, és a méltó díszekként ékeskedő ciklámeneket üdvös igyekezettel helyükre „varázsolja”.
Napnyugta után pedig, amikor az esti köd meseszerű félhomályba burkolta a Tisza jobb partját, ifjú szívek töltötték meg nevetéssel és derűs örömmel a paplak pincehelyiségét, hogy a finom vacsora után, afféle záróakkordképpen a fényfüzéreket is elhelyezzék Karácsony szép ünnepének örökzöld jelképein.