Évekkel ezelőtt megtanulta ez az ország, hogy „Kevin nélkül nincs Karácsony!” Ennek örömére Szenteste újfent műsorra tűzte az egyik kereskedelmi csatorna a „Reszkessetek betörők!” című kultfilmet, sőt, másnap meg is ismétli – HD minőségben – e sokunk számára nosztalgikus hangulatot idéző, kedves emlékeket ébresztő alkotást.
 
Ám ezzel szemben a mai szép ünnepen FULL HD-ban szemlélhetjük a szívünknek oly kedves Betlehemi történetet, azzal a két (szép) szemünkkel, amit a jó Istentől kaptunk, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is! Lássuk meg, vegyük észre a lényeget! Bármennyire is jól cseng az évenként visszatérő szlogen, mégsem igaz.
Ugyanis Kevin nélkül is van Karácsony!
JÉZUS NÉLKÜL NINCS Karácsony!
Nemcsak Kevinnek, nekünk sem!
Ezért ma figyelmünk fókuszában a „Reszkessetek betörők!” helyett a „Szeressetek betérők!” mondat álljon.
Ti, akik ezen a Szent napon betértetek az Isten hajlékába, és ti, akik üdvös igyekezettel viszitek szívetek szeretetetét a Tieitek életébe, ne feledjétek János evangéliumának örökbecsű igazságát:

„Úgy SZERETTE ISTEN a világot, hogy egyszülött FIÁT ADTA oda, hogy aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!”

(Jn 3,16.)
Karácsony, a MEGTESTESÜLT SZERETET ünnepe, s ez a szeretet annyira személyes, hogy VALAKI, és nem valami.”
Áldott, békés, szép Karácsonyt!

Pályázat

Miserend

Hétköznap
Kedd:
17:00

Szerda:
17:00

Péntek:
17:00

(kedden szentmise után énekes rózsafüzért imádkozunk; szerdán és pénteken a szentmisében litániát végzünk)

Hétvégén
Szombat:

szentmise 2022. október 1-től: 18:00

Vasárnap:
10:00 és 18:00



* a hétköznapi szentmisék esetenként módosulhatnak, ezért kérjük nyomon követni az aktuális (heti) hirdetést!

Jogi Információk

Támogatóink

Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hatóság

Tiszakécske Város polgárai

Nemzeti Együttműködési alap

Bethel Gábor Alapkezelő Zrt.

Miniszterelnökség

Tiszakécske/ Római Katolikus Plébánia támogatója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Fejedelmi Pékség Kft.

Tisza-parti Termálfürdő