Van egy ház a Tisza parton…

Szívemnek kedves nóta sorai jutnak eszembe, amikor a múlt hétvége ihlette gondolatokat fogalmazom. Vasárnap volt húsz éve annak, hogy szeretett és sokat emlegetett Gémes Mihály plébánosunk élete 93., és tiszakécskei szolgálata 53. évében befejezte földi zarándoklását. Ebből az apropóból szeptember 16. napján, egy ígéretesen induló szombat reggelen útra keltünk a Tisza jobb partjáról a „ballik partjára” – Varga Tamás atya szavaival élve –, hogy ellátogassunk Gémes atya szülőfalujába, Mindszentre. Ugyan a bölcsőringató, kedves hajlékot nem állt módunkban megtekinteni, de az ékesen megújult templomot, ahol Öreg atyát keresztelték, felkerestük néhány lelkes zarándok részvételével.

 

Útunk Szentes városán vezetett keresztül, így ott volt az első állomás, a város Szent Anna tiszteletére szentelt katolikus templomában litániával köszöntöttük az Úr Jézus nagyanyját. Innen folytattuk zarándokutunkat elsőrangú célunk felé, ahol Salamon László plébános atya fogadott bennünket és mutatta be a templomot, s annak történetét. Megérintődve álltam a szentélyben, ahol Mihály atya, annak idején, buzgó ministránsként szolgált a liturgiában, majd elsőáldozó, később bérmálkozó is ehelyütt lett. Különösen nagy megtiszteltetés volt annál az oltárnál bemutatni a legszentebb áldozatot, ahol 1936. július 5-én, újmisés papként ő maga is tette, sőt, primíciás kelyhét is – melyet végrendeletében szülőfaluja templomára hagyott – kezemben tarthattam.

 

A település neve is őrzi a templom titulusát, melynek szépen felújított oltárképe mindenszentek tiszteletére hívja fel a betérők figyelmét. Mintegy száz üdvözült lelket ábrázol az alkotás, mely a maga nemében világviszonylatban is egyedülálló. Jó szívvel bátorítottam a hívő közösség tagjait, hogy e festményt szemlélve keressék a szentek között Öreg atyát, aki, bár sem szentté avatva, sem megfestve nem lett, mégis, az életszentség hírében álló, szolgalelkű, jótét lelkipásztora volt az újkécskei nyájnak, s így élete követendő példa mindnyájunk számára! Gúnyosan, avagy jó szándékkal, de mégis kissé kritikusan ráragasztották a „Kéri Miska bácsi” nevet, tekintettel arra, hogy sokszor kérte a közösség anyagi áldozatát egy-egy sürgető ügy kapcsán. Ám két, fontos tanulsággal sokan ma sem számolnak!

 

Egyfelől: bármit kért, sosem magának gyűjtögette, hanem mindig a közösség érdekeit és gyarapodását tartotta szem előtt! Utóbb legnagyobb kritikusai is beláthatták mennyire is szükség volt az effajta nógatásra. Másfelől: ő nem csak pénzt kért, hanem elsősorban hűséget, kitartást, üdvös igyekezetet, szolgáló szeretetet, hitet, szent komolyságot, ezáltal erősítve az egyházközség nehéz körülmények között több találatot is elszenvedett, avagy emberi gyarlóságtól megterhelten repedező falait. S e kérései okán az ő öröksége ma is kötelez, még ha ő maga, immár két évtizede nincs is közöttünk!

 

A hála érzetével szívünkben indultunk tovább, hogy a lelki táplálék után némi testi táplálékot is magunkhoz vegyünk. Majd következett Csongrád városa, ahová Gémes atya több szállal is kötődött. Itt végezte ifjúkori tanulmányait, majd papként is visszatért, hogy darabideig Isten országának építőmunkása lehessen. A szemkápráztató Nagyboldogasszony templomban Topsi Bálint plébánostól megtudhattunk néhány fontos, történelmi-, és közelmúltbéli adatot Isten hajlékáról, ahol egy tized rózsafűzérrel köszöntöttük a mennybe felvett Szűz Máriát.

 

A Gémes atya személye köré szerveződő megemlékezés másnap, szentmisében folytatódott, melyet templomunkban az ő lelke üdvéért mutattam be, népes részvétel mellett. A tizenegyórási harangszót követően pedig kisétáltunk a temetőbe, ahol a szépen rendbe tett, ám megújítás előtt álló papi síroknál koszorúzással róttuk le kegyeletünket boldogemlékű plébánosunk előtt.

 

Ez úton is köszönet minden szorgos kéznek, jótét léleknek a támogatásért, az ünnepi alkalom előkészítéséért és a kivitelezésben nyújtott segítségért!

 

Bobek Tamás atya