Ne búcsúzzunk Búcsúinktól!

A történelem iránt fogékony, ennél fogva a múltbéli eseményekre nyitott, érdeklődő természetű emberként másként visszhangoznak bennem a gyakorta emlegetett szavak: „bezzeg a mi időnkben… Egykor, hajdanán…” Hamarosan (szeptember 17.) 21 éve annak, hogy Öreg atya befejezte földi zarándoklását, élete 93. és tiszakécskei szolgálata 53. esztendejében.

 

A napokban kezembe került az a Hirdetőkönyv, amelyet saját kézírásával ő jegyzett, ráadásul lelkipásztori működését megelőző két évre visszamenőleg! Ezt írja az első oldalon: „Mivel a Hirdetőkönyv a plébánia életében a rendet, a folyamatosságot jelenti, azért az örökölt Hirdetőkönyvet szakadozott állapota és más mérete miatt szóról-szóra bemásoltam.”.

 

Ennek köszönhetően az első bejegyzés 1948-ból maradt ránk, ahol a szeptember 5-i, vasárnapi hirdetések között olvasható az alábbi felhívás: „Vasárnap, 12-én Óbögi kápolna búcsúja, oda is menni fog megszentelő körmenet. Nagyon kérjük a híveket, hogy minél többen menjenek a kereszttel.” Aki egy kicsit ismeri a búcsújárás történetét, avagy még vannak közöttünk olyanok, akik emlékeznek e kiemelt jelentőségű, vallási eseményre, nos, ők tudhatják, hogy a zarándokok a búcsú napjának reggelén (olykor hajnalán!) a keresztaljával, több helyütt lobogókkal kiegészülve, gyalogszerrel, körmenetben vonultak a titulusát ünneplő templomhoz és/vagy kápolnához. Így volt ez „egykor, hajdanán” Újkécskén is!

 

Hetvenhat évvel ezelőtt, a Hirdetőkönyv szeptember 12-i bejegyzése e sorokkal kezdődik: „Közöljük a kedves hívekkel, hogy a búcsúsok most rögtön, az evangélium után indulnak, éppen azért, akik menni akarnak, azok most gyülekezzenek kint a kereszt előtt, mert onnan lesz az indulás. Litánia után Tisztelendő úr vezetésével jövünk vissza.” Bő hét évtized alatt – ahogy mondani szokás – sok víz folyt le a Tiszán! Sokat változott a világ, s benne a hívő magatartás is. 1948-ban például még az ősi, latin nyelvű szertartás szerint végezték a szentmiséket, s így azok struktúrájában is megfigyelhető némi különbség a ma megszokottakhoz képest. Ám ne vesszünk el a részletekben! A bögi búcsúba gyalogosan, a szent kereszt vezetésével, papi jelenléttel gazdagítva vonultak a zarándokok!

 

E szép hagyomány ugyan már kikopott az életünkből, de szeptember második vasárnapján idén is összegyűltek az imádságos szívű testvérek, hogy az iskolakápolna búcsúján, Szűz Mária szent nevének ünnepéhez közeledve, köszöntsék az Égi Édesanyát! Ahogy ott álltam szebb napokat is látott misézőhelyünk oltáránál, az fogalmazódott meg bennem: milyen szép is lenne, ha a néhai búcsúsok gyermekei, unokái, dédunokái fontosnak tartanák őrizni és ápolni nagyapáink örökségét, követvén egyre fakuló jó példájukat! Milyen nagyszerű lenne, ha nem csak ilyenkor az évben, hanem legalább havonta egyszer a kisharang újra szentmisére hívogatná a bögieket, akik tudhatnák, hogy ez az egy óra a drága idejükből, amit az Istennek szentelnek nem, hogy elvesztegetett, hanem sokszorosan megtérülő idő! Talán azért is sírjuk vissza sokszor a múltat, mert a világ törvényszerű változásai közepette sok értékes rész is odavész!

 

Igazán örömteli lenne, ha Tiszabög nem jutna az egykor volt tanyai misézőhelyek, Pereghalom és Sárhalom sorsára! Ezek kapcsán az Egyházközség életét megörökítő, keménykötésű füzetben Gémes Mihály atya megfáradt kezeivel a következőket írta 2001-ben: „Sárhalmon és Pereghalmon föl kellett számolni a szolgálatunkat, mivel teljesen elnéptelenedtek. Bögön és Kerekdombon – tanítás egyik helyen sincs, de bent vagyunk az iskolában és novembertől kezdve mindkét helyen két-két vasárnap van szentmise.” Nos, alig negyed évszázad alatt a havi két szentmiséből lassan így sem-mise lesz. Pedig akik valaha is őszinte szívvel kulcsolták imára kezeiket, igazolhatják az ősök bölcsességét: Tartsd meg a vasárnapot és a vasárnap megtart Téged!

 

Szeptember első vasárnapján, a Kerekdombért Egyesület szervezésében, szentmisével egybekötött családi nap bontakozott ki a településrész közösségi házának udvarán. Olyan szép ez és kegyelmekben gazdag, hogy imádsággal kezdjük és jó hangulatú beszélgetéssel folytatjuk! Amikor már az Úr asztalának vendégeiként ülünk az ünnepi asztalok köré, elfogyasztani a legjava falatokat. Így is lehet, és milyen jó is ez így, hogy nemcsak a gyomra, de a szíve is odavonzza az embert! Lényegét illetően ez a búcsú. Megadva a császárnak, ami a császáré, és Istennek is, ami az Istené!