Pax tecum Franciscus!

Az Egyház ősi, latin nyelvén a címben megfogalmazott gondolat így hangzik: Béke veled Ferenc! Megdöbbenéssel fogadtam a hírt húsvéthétfő délelőttjén, hogy Ferenc pápánk 7 óra 35 perckor befejezte földi zarándoklását. Az utóbbi hetekben hosszabb kórházi tartózkodást követően, erősen megromlott egészségi állapotban, élete 89. és pápasága 12. esztendejében, a keresztény világ legnagyobb ünnepén, Krisztus Urunk halálon aratott győzelme feletti örömünkben kondultak meg a harangok világszerte, ez által is adózva e nagy pápa emlékének.

 

Személyében egy egészen emberközeli, és mindenekelőtt Isten-közeli pápát ismerhettünk meg, akinek nagyszerűsége az egyszerűségében rejlett. Fenekestül forgatta fel a római Kúria életét, noha ezt nem mások bosszantása ürügyén tette, mégis tagadhatatlan, hogy sok fejtörést okozott egyeseknek, úgy a közvetlen környezetében, mint a világegyház soraiban!

Bizonyos tekintetben különc volt, de ezzel együtt különleges is!

 

Az első főpap a pápaság történetében, akit Európán kívülről, Buenos Aries (Argentína) érseki székéből emeltek a bíborosok Szent Péter trónjára. Viccesen meg is jegyezte a megválasztását követő percekben, hogy bíborostársai a „világ végére mentek el”, hogy pápát adjanak az Egyháznak! Nagyszerű, hogy volt bátorsága ennyire emberinek lenni!

 

Különleges volt már a névválasztása is, amely az újonnan választott pápa abszolút privilégiuma: a középkor nagy reform-szentjének, az Egyházat valóban megújító Assisi Szent Ferencnek nevét vette fel, a történelemben elsőként, noha ő már Szent Péter 266. utóda lett. Tapintatosan, de határozottan visszautasított minden pompát, amelyet a szokásjog megkövetel, a legapróbb részletekre kiterjedően, például a pápai öltözetet illetően. A napokban bejárta az egész világot az a fotó, ahogy a nyitott koporsóban felravatalozott Szentatya lábán egy kopott orrú s egyszerű fekete cipő látható.

 

Lakóhelyéül, elődeivel ellentétben nem az apostoli paloták pápai lakosztályába költözött be, hanem a pápaválasztáson résztvevő bíborosok szálláshelyén maradt. Azért választotta a Szent Márta-házat, mert szeretett az emberek között lenni – ahogy ezt korábban megfogalmazta. Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában mutatta be a reggeli szentmiséket, itt fogadta a nem állami delegációkat és a ház menzáján étkezett. Ha szüksége volt valamire, szobájából csak lement a recepcióra – számoltak be a Szent Márta-ház vendégei, akik nem kis meglepetésükre, többször is személyesen találkoztak vele a folyosókon vagy az előcsarnokban.

 

A „szegények pápájaként” is emlegetik őt, teljes joggal. Meglehet, számos korábbi pápa érzékeny volt a világ nélkülözőinek sorsa iránt, ám Ferenc elsőként vállalt közösséget velük, amennyiben egy volt közülük! Számára a szegények nem a társadalom perifériáját jelentették csupán, hanem mindazokat, akikkel megosztotta kenyerét, s akik szűkös kereteik között is hellyel kínálták, amikor betért hozzájuk, mindenekelőtt érsekségének éveiben.

 

Ahogy mondani szokás, „jó szeme” volt a problémákhoz, tisztán látta a nehézségeket, különösen az Egyházat terhelő kihívásokat. Számos tekintetben, bölcsen és szilárd kiállással zéró toleranciát hirdetetett, miközben lényeglátóan tapintott rá a krisztusi család gyengeségeire is. Egyik legkedvesebb mondata számomra sokak fejében és szívében rendet tett: „Az Egyház nem a szentek múzeuma, hanem kórház a bűnösök számára!” Ugyancsak megjegyeztem magamnak pontifikátusa elején mondott szavait, miszerint „a keresztények készen állnak az evangélium hirdetésére, mert nem tudják elrejteni a Krisztus ismeréséből fakadó örömüket.” E mondat egyszerre bátorítás és kritika, s ezért zseniális! A Krisztus ismeréséből fakadó öröm sokszor kiült Ferenc pápa arcára is, noha a „mosolygós pápa” címet már elhappolta előle I. János Pál.

 

Ám valóban sokszor és őszintén láthattuk őt mosolyogni, többek között magyarországi látogatásai (2021 és 2023) alkalmával is.

Persze sokan nem kedvelték, főleg a hagyománytisztelő, tradicionalista vallásosság köreiben és a konzervatív értékeket magukénak vallók népes táborában, így az Egyház berkeiben is nem egyszer hevesen bírálták őt és nyilatkozatait. Ám sok esetben nem is őt, hanem a róla mutatott képet, és e tekintetben óriási felelőssége van a médiának, hiszen sokszor megmásítva, vagy kontextusából kiragadva közölték a pápa gondolatait, ami aljas és számító húzás volt részükről. Szomorú tapasztalatom, hogy most, a halálát követő napokban is számos idézetet osztanak meg Ferenc pápa neve alatt, melyeket ő sosem mondott, s a jelentős részüket még csak nem is mondhatta volna, olyan szinten szembe megy a krisztusi etikával! Ez úton is, szeretettel intek óvatosságra mindenkit, mert amit a világhálón találunk, különös tekintettel a mesterséges intelligencia által generált tartalmakra, azoknak általában semmi közük a valósághoz!

 

Gondolataim fonalát e boldogemlékű pápa szavaival zárnám, mely úgy hiszem, szépen keretbe foglalja pápaságának időszakát. Az első mondata a világ nyilvánosságához ez volt: „Fratelli e Sorelle, bounasera!”, vagyis „Fivéreim és nővéreim, jó estét kívánok!” S, ha hihetünk az adatközléseknek, akkor az utolsó szó, amely elhagyta száját így hangzik: „Grazie!”, azaz „Köszönöm!” Jóság és hála. Ezen értékek keretezik az elmúlt 12 esztendőt. Mit is mondhatnánk, minthogy jó utat Ferenc pápa! Hála Érted!