Egy látogatás margójára

Állok a Kárpát-medence vízrajzi-, és domborzati térképe előtt, s puszta kíváncsiságból a Tisza folyó településeit vizsgálom. Néhány, számomra ismeretlent papírra is vetek, hogy azután „ráguglizhassak” (a Google internetes keresőprogram!). Tekintetem hosszasan elidőzik a Beregi-Tiszaháton, mely hazánk Ukrajna közvetlen szomszédságában húzódó tájegysége. Földrajzilag! Mert, ha a szívünkbe tekintünk, akkor ez még mindig Kárpátalja, „Uzshorod” pedig továbbra is Ungvár, miként Beregszász sem „Berehove”.

 

Eszembe jut, amikor a hátamra terített magyar zászlóval álltam a Vereckei-hágónál, kezemben vándorbottal, bár nem gyalogosan, – pláne nem lóháton, mint nemes elődeink, – hanem csak egy turistabusz fedélzetén utazva érkeztem meg e nagy jelentőségű emlékhelyre! Ez jó 20 éves történet. Petőfi szülővárosából indulva a nagy költő sorai jutottak eszembe, ahogy ott álltam a „Kárpátok szent bércén”: „Mit nekem, te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája…” Alföldi gyerekként, a puszta fiaként ezen talán nincs is semmi csodálkozni való. De mégis! Nem szeretnék választani a két élmény közül, hiszen az ÉS-nek sokkal több jogosultsága van, mint a VAGY-nak!

 

Elég megosztott már így is ez az ország, amire az egyre szánalmasabb politikai kommunikáció erősen rá is játszik, nem kell még jobban mélyíteni az árkokat! Zordon Kárpátok vagy az Alföld tengersík vidéke? Nem „vagy”, hanem „és”! A szőke Tisza pedig különleges módon köti össze a kettőt, s ezzel együtt sokunkat, akik talán sok tekintetben különbözünk, mégis egy nemzet vagyunk!

 

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!”- hangzik a köszöntés a telefon túl oldaláról -, „itt vagyunk a posta parkolóban!” Kisvártatva, már a Plébánia kapujában fogadom a kedves jövevényeket, illendően köszöntve Mátyfalva görögkatolikus parókusát: „Dicsőség Jézus Krisztusnak!” No lám, még ebben is van némi differencia, mégis, mindkettőt és mindketten magunkénak érezzük! Talán, mert a lényeg, Jézus Krisztus ugyanaz! Pősze Roland atya és családja látogatott el ismét Tiszakécskére, hogy néhány napot nálunk töltsenek! Avagy néhány napunkat megtöltsék értékes tartalommal!

 

Érkezésük ünnepi pillanattá teszi az elköszönőben lévő pénteki napot, amikor épp napközis táborunk záróalkalmát tartjuk a paplak kertjében! Néhány órája még gyermekek nevetésétől és kiáltásaitól volt hangos az udvar, így most jól esik egy kicsit nekiülni, és elmerülni a pillanat varázsában. Polgármester úr jóvoltából szállás is lett, s másnap vacsora is kerül az asztalra, de előtte még egy kiadós Tisza-parti fürdőzés van tervben, amit a 40° közeli kánikula is erőst indokol. A lényeg, hogy itt vannak kedves kárpátaljai barátaink!

 

Vasárnap délelőtt közös liturgián veszünk részt: római mise görög segédlettel! Avagy a legrómaibb fizimiskájú görög-, és a leggörögebb kinézetű római pap közreműködésével! Elsősorban nem kollégákként, hanem testvérekként, sőt, mint két jó barát állunk Isten oltáránál. Roland fehérben, én zöldben. Na tessék! Még ez sem egyezik! De mi egyezünk! Mert az ÉS, nem pedig VAGY narratíváját valljuk magunkénak! Kárpátok és Alföld, görög és római, fehér és zöld. Egység a sokféleségben! A lényeg ugyanaz: Jézus Krisztus!

 

Hála néki, hogy megajándékozott bennünket az egy asztal közösségével, a találkozás újbóli örömével!