Testvérekként ünnepeltünk együtt

A probléma nem a közösség elindítása – a rakéta kilövéséhez mindig van elegendő energia -, hanem eljutni a pályára, és élni a gyakran egyhangú, mindennapi életet, élni olyan testvérekkel, akiket nem mi választottunk, hanem úgy kaptunk, és haladni, mindig több igazsággal, a közösség céljai felé.

Egy olyan közösség, amely nem több, mint egy hősiességtől izzó rakéta, nem igazi közösség. Az igazi közösség egy bizonyos életstílust, magatartást, a valóság megélését és valóságszemléletet igényel, főleg pedig megkívánja a hűséget a mindennapi életben. Ez a mindennapok apró feladataiból áll. S ajándékozásból, örömökből, ünneplésből és napi hetvenhétszeri megbocsátásból!”

(Jean Vanier)

 

A fenti gondolattal kezdtük, majd közös imádsággal és vacsorával folytattuk a testvéri együttlétet augusztus 11. napjának késő délutánján. Mintegy 40-en ültünk asztalhoz, mi, a tiszakécskei Szentháromság Plébánia szolgáló szeretettől fűtött közössége: plébániai munkatársak, a Karitász csoport önkéntesei és a templomtakarító csoportok tagjai, hogy a finom falatok mellett a találkozás örömével is gazdagabbak legyünk. Hétről hétre, sokak áldozatos munkájának, kitartó igyekezetének, lelkiismeretes serénykedésének köszönhető az, a hosszú évek óta jól működő rendszer, melynek eredménye a tiszta udvar s a rendes (egy)ház!

 

Hála és köszönet mindenki szolgálatáért!

 

Ez úton is megköszönjük Beke Ferenc „aranyfakanalas” szakácsunk hozzánk való jóságát, a frissen sütött, finom étkeket!

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!