De nehéz az iskolatáska…

Ki ne ismerné Demjén Ferenc klasszikusát, amely a legtöbbünknek máig kedves emlékeket idéz a letűnt gyermekévek színes napjaiból! Az éppen „cipekedők” pedig fogalmatlanul is jól tudják: bárki is ez a furcsamód, sokszor csak Rózsiként emlegetett bácsi, bizony nem könnyű ez a táska, sem az, ami miatt hordoznunk kell!

 

A tanév okozta kihívások, a megterhelt ifjúság, az elvárások és feladatok súlya nem egyszer ilyen gondolatokat szülnek a nyűgös reggeleken háromszoros gravitációval küzdő tankötelesek fejében: „Nem akarok iskolába menni!” Ez egyben a szülők türelmének és bölcsességének próbája is! Avagy, hogyan motiváljunk egy morcos álomszuszékot, 10 perces késésben, anélkül, hogy megint veszekedés legyen a projekt vége? Nem egyszerű! Éppen ezért kérjük a jó Isten áldását minden tanév kezdetén, hogy az érintettek ne csak erős vállal, de erős lélekkel is, készek legyenek hordozni terheiket. Ennek jegyében hintjük meg szenteltvízzel a templom oltára előtt sorakozó iskolatáskákat!

 

Így történt szeptember 14. napján is. Bár a vasárnapi időjárás igazán ősziesre sikerült, végül is a szentmisére igyekvők elmondhatták: akkor jövünk, amikor jól esik! Igen jól esett! Nekem is, ahogy láttam az esernyők alatt lépegető gyereksereget, akik zsúfolásig megtöltötték a padsorokat! Az imádságos együttlét talán legfelemelőbb jelenete volt, amikor az oltárt körülállva, kézen fogva imádkoztuk a Miatyánkot. Valóban az egy Atya gyermekeiként, újdonsült elsősökkel, alig valamivel nagyobb másodikosokkal, már rutinosnak számító harmadikosokkal, jövőre felsős, magabiztos negyedikesekkel és az alsó tagozat évfolyamait rég sikeresen teljesítő kiskamaszokkal. Akik elhozták a szüleiket Isten házába, hiszen ők kézbesítették e jeles alkalomra szóló meghívót számukra. Kívánom a kedves szülőknek: viszonozzák ezt a nemes gesztust, és olykor hozzák el ők is gyermekeiket a templomba!

 

Annál is inkább, mert a vasárnapnak rangja van a keresztény ember életében!

„Tartsd meg a vasárnapot, és a vasárnap is megtart téged!” – vallották dédapáink!

Ezt visszhangozza Egyházunk tanítása is:

a vasárnapot munkaszüneti napként szentmisével és a családi élet ápolásával szenteld meg! Különösen fontos lenne ez rohanó világunkban, ahol a családoknak alig van minőségi ideje egymásra, a beszélgetésre és imádkozásra! Pedig e nélkül, hosszú távon nem fog menni! E nélkül az idő csak múlik, de nem telik! Márpedig földi zarándoklásunk célja, hogy ne csak „múlassuk” az időt, hanem megtöltsük értékes tartalommal.

 

Hiszem, hogy ez a vasárnapi egy óra sokszorosan megtérül, s éppen ezért nem elvesztegetett idő családjaink életében. Találkozzunk minél gyakrabban az Úr asztalánál!